Ha a bővebbenre kattintasz, a hat éve húzódó, rettenetes, de minednnél boldogabb pillanataimat fogod tudni elolvasni. FIGYELEM! True love story.. :)

Az egész harmadikos koromban kezdődött, amikoris megláttam R-t az iskola edéblőjében. Addig még egyszer sem találkoztunk, soha nem vettem észre. Valószínűleg, mivel ő már ötödikes volt, a felsősök részlege a suliban pedig tiltott övezet, ahova csak A Nagyok léphettek be. De akkor, ott az ebédlőben megláttam. Elképesztő, hogy már harmadikos koromban is képesek voltak röpködni azok a nyavalyás pillangók a gyomromban. Hihetetlen érzés volt. De nem igazán vett észre engem.. Dehát mit is vártam, persze.
Telt múlt az idő, én pedig negyedik év végén elmentem nyáron az iskolatáborba. Természetesen jött R is, nem kérdéses. Ott már észrevett.. Megtudta, hogy tetszik nekem, mire ő csak annyit reagált: "két év múlva..:)" Igen, mindezt az én negyedikes, illetve az ő hatodikos fejével. Kicsit viccesnek tűnik, tudom.. De ez van. :D Na tehát letelt a két év, ami nekem végig szenvedés volt, ugyanis menthetetlenül beleszerettem. Elképzelhetetlenül. De ő nem szándékozott lépni semmit.. Egészen addig, ameddig az iskolai ping-pong versenyre be nem neveztünk mind a ketten, és párba nem raktak minket a szervezők. Játék előtte beszéltünk pár szót, amin eléggé meglepődtem, mivel egyértelműen távolságtartó volt mindazidáig. Nem igazán értettem a helyzetet. De nem érdekelt, örültem, hogy foglalkozik velem. Miután vége lett a versenynek, még többet beszélgettünk, illetve mikor készültem hazamenni, és szedtem össze a cuccaimat, megsúgták nekem, hogy R direkt húzta a játékot, mert öt perc alatt vége lett volna mind a három fordulónak, ha rendesen csinálja. Ennek az oka pedig az volt, hogy kezdtem nagyonis megtetszeni neki.. El sem hittem. Csak álltam ott óriásira nyitott szememmel, és ámultam. Hogy én? Most akkor tényleg.. Tetszem neki? Micsodaa?
Pár nappal később írt is nekem egy üzenetet, miszerint szeretne velem találkozni. Találkoztunk is, elmentünk egy parkba beszélgetni, leültünk egy padra. Miután már eldöntöttük, hogy el kéne indulnunk haza, felálltunk, R pedig megragadta a kezem, aminek hatására a pillangók még buzgóbb röpködésbe kezdtek a gyomrom mélyén. Volt már olyan érzésed, hogy egy álmod valóra készül válni, te pedig csak sodródsz az árral, és olyan, mintha nem is igazán lennél magadnál? Na hát, ez pont ilyen volt nekem. Felfoghatatlanul gyönyörű.
Rendszereztük a parklátogatást, minden egyes délután leültünk beszélgetni. Illetve minden egyes délután egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz. Egyre szorosabban ölelt át, ahogy ültem mellette, majd a legutolsó megbeszélt parklátogatásnál egyszercsak a fülembe súgta: "Szeretlek!" én pedig éreztem, ahogy felgyorsult a szívverése az enyémmel együtt, majd hirtelen az arcomhoz hajolt, és megcsókolt. Az volt a legelső csókja mindkettőnknek. Kesze-kusza, amilyennek lennie kell, de mégis tökéletes. :) Az egész testemet elöntötte a melegség, majd pár pillanat múlva abbahagytuk, én nagyon szorosan magához húzott, és átölelt. Elképzelhetetlenül szerelmes voltam.
Öt hónapot voltunk együtt, ezalatt jött velünk nyaralni, ahol az esti programmá az vált, hogy anyuval és apuval azon vigyorogva néztük, ahogy R játszik a 4 éves öcsémmel. Természetesen "harcolósat" :)
Tehát szép volt, gyönyörű volt, és véget ért. Összetörtem, pszichológushoz kellett járnom. Elképzelhetetlenül hiányzott, és nem segített a helyzetemen, hogy egy iskolába jártunk. Minden egyes nap láttam őt, így minden egyes nap picivel több darabra hulltam. Egy idő után azonban sikerült helyrejönnöm, és megint beszélgetni kezdtünk. Ez volt körülbelül tavaly nyáron. Ősszel rátört egy őszinteségi roham, miszerint ha most nem hallgatna az eszére, ismét közeledne felém. Én pedig beleestem abba a hibába, hogy megkértem, hogy ne hallgasson a eszére.. De ő tiltakozott, én pedig roppant hálás vagyok neki ezért. Tehát maradtunk nagyon jó barátok (a facebookon, mivel személyesen egy szót nem beszéltünk).. Pár napja viszont nem tudtam aludni éjjel, így megállás nélkül gépeztem, és egyszercsak rámírt. Beszélgettünk, majd egy jó fél óra elteltével kinyögte, hogy ő akar engem. De nem szeretne bántani, és folyamatosan ezen gyötrődik, szenved miatta. Lenyugtattam, mert már kezdtem jól kezelni a dolgot, és azzal az ötlettel álltam elő, hogy találkozzunk. Üljünk le valahova beszélgetni, és meglátjuk, mennyire lesz ott a kísértés.. Ha nem bírjuk, akkor semmi értelme nincs jópofizni, és nekiesünk mégegyszer. Ha pedig egész jól megy élőben, szemtől szemben a barátság-téma, akkor marad minden úgy, ahogy van. Szombaton találkozunk.. :)