Könyörgöm, mindenhez, amihez csak lehet, hogy ne így legyen vége. Ne tűnjön el, úgy, ahogy legutóbb, vagy úgy, ahogy én az a rémálmaimban láttam. Belerokkannék. Nemes egyszerűséggel összeomlanék. Tegnap találkoztunk, két órát végigbeszélgettünk, összefagytunk, de nem bántam. Ezen kívül pedig semmi nem történt.. Ültünk egymás mellett, és csak beszélgettünk. Persze, mit is vártam, gyakorlatilag másodszorra találkoztunk.. Csak attól félek, hogy meggondolta magát, bár igazából, remélem, hogy közölné velem, ha így lenne.. Tehát csuri, és imádkozás.

Háát az van, hogy jövő hét hétvégén sulis táborba megyek. Vagyis. Megyünk. És az van, hogy hétvégén megint találkozunk. És az van, hogy egy szobába akarnak minket rakni a táborban. :D Ja, és az van, hogy szerelmes vagyok. Na meg az is, hogy nem akarom elveszíteni. És igazság szerint nagyon érdekel, mi is lesz a táborban.. Mert ha egy szobában leszünk, őszintén szólva tényleg halvány lila gőzöm nincs. Ezzel szemben viszont ha mégsem, akkor már kicsit tisztábban látom a dolgokat..

Arról sincs fogalmam, hogy melyik opció lenne a jobb. Nem mondom, hogy nem örülnék, ha egy szobában aludhatnék vele, mert hát valószínűleg így együtt aludnánk. Azt meg nagyon imádnám.. :) Merthát ugye 3 éve szó sem volt arról, hogy együtt aludnánk. Ne értsetek félre, tényleg csak aludnánk. Most meg.. :D Áh na mindegy. Tehát ez a nagy helyzet.

Úgy gondoltam, ezzel a témával kapcsolatban nagyon szívesen kifejtem nektek a véleményemet, mivel rengetegszer fordult már elő, hogy nem tudtam, mi a helyes: ha folyamatosan csak visszaemlékezem, és gyakorlatilag az emlékek által visszahozott érzésektől vagyok boldog, vagy esetleg ha továbblépek. Namármost egy ideig azt hittem, hogy képtelen leszek ezt megtenni, ezért az először felvetett dolog történt.. Beleestem abba a hibába, hogy folyamatosan álmodoztam, és visszaforgattam az időt, hogy milyen jó is volt anno, amikor olyan szavak hagyták el a száját, mint a "szeretlek!" illetve a "gyönyörű vagy!" és társai. Ebben kapaszkodtam, bíztam benne, hogy még koránt sincsen vége. Pedig vége volt.. Egy időre. De azt az időt, én hülye, végigszenvedtem. Ahelyett, hogy picit éltem volna az életem, és belebotlottam volna mindenféle új dologba, emberbe. És valószínűleg, ha így cselekedtem volna, ugyanúgy felmerült volna most, hogy újrakezdjünk mindent, tehát: teljesen feleslegesen marcangoltam szét magam darabokra, közel két éven keresztül. Ebből tanultam meg azt, hogy "jó volt, szép volt, elmúlt" illetve, hogy "jönni fog, ha jönnie kell".. És ezzel azt hiszem, mindent elmondtam. Hiszen nem igazán hiszek sok mindenben, de abban, hogy ha együtt kell lennünk, akkor akárhogyan is, de együtt leszünk. Lehet, hogy nem holnap, lehet, hogy nem jövőre, de valamikor egészen biztos. :) Azt viszont azért érdemes figyelembe venni, hogy én csak emlékekben éltem. Azzal semmi probléma nem lett volna, ha néha-néha elgondolkozom, milyen jó is volt régen. Tehát ha meg tudjátok állni (amit nekem nem sikerült megtennem), hogy csak ennyiről legyen szó, és ne mélyebb dologról, akkor ne fogjátok vissza magatokat. :)

Elelelelelelelkérte a telefonszámomat. :D Wááá. :D Délelőtt körülbelül 3szor futottunk össze, és mindig rámvigyorgott. :) Nagyon aranyos volt.. Aztán meg a suli előtt állt pár haverjával, én pedig egyik barátommal éppen kiugrottam a tescoba valami csokiért.. aki amúgy R osztálytársa, és egyik legjobb barátja. :D Tehát leálltunk két percre beszélni velük, mire Z(akivel tescoba indultam) beszólt egy olyat, hogy "nézd, R, vettem neked egy kis édességet a tescoból.. :)))" aztán rám mutatott. :D erre R persze csak elpirult, meg vigyorogni kezdett, de nem szólalt meg. Egy ideig nagyon fürkészte a cipőjét, de utána hirtelen..

 - Panka, megadod a telefonszámodat?

Rámosolyogtam, pár pillanat alatt körberöhögték, mivel éppenhogy színeskijelzős a telefonja (elhagyta a normálisat ... :D), és azzal bszakodott, hogy új névjegyet tudjon létrehozni, öt kerek percig. Aztán gyorsan bepötyögtem neki, de basszus most esett le, hogy én csak a számomat írtam be :DDD Mármint.. a név részhez írtam a számot.. :D Mert azon agyaltam folyamatosan, hogy miért előbb a betűket adja ki, és miért nem a számokat, ha a szám mezőben vagyok.. :D Úristen ennyire nem lehetek béna.. xD Na mindegy. Csak megoldja :DDD Okos gyerek ő.
És azt hiszem, úgy nagyjából ennyi volt az 'igzi' ma.

OH. MY. GOD. Annyira fingomnincs, mi is történik. Találkoztam R-rel tegnap. Már direkt lestem mamámék ablakából, megbeszéltük, hogy 17.50-kor találkozunk, ő pedig 45-kor már lent várt. :) 2 percre lakik onnan, ahonnan megbeszéltük, hogy találkozunk. Nekem meg csak le kellett mennem a kapu elé, és átmenni egy zebrán. :P Na mindegy.. Puszi-puszi, szokásos fagyott hangulat, plusz kitalálni, hogy merre menjünk, mit csináljunk. Végül sikerült. Sétálgattunk, aztán megláttunk kis idő után egy padot, és leültünk. Folyamatosan beszélgettünk, de már a második mondata körülbelül az volt, hogy ha bármi kérdésem van, nyugodtan bombázzam, ameddig csak bírom. Nem kellett volna mondania persze, mivel elég határozott személyiség vagyok. Ha valami érdekel, megkérdezem. Ha valamit közölni akarok, közlöm. Ezt a tulajdonságomat mellesleg nagyon szeretem.. Na de mindegy. Tehát beszélgettünk, és szóbakerült, hogy nagyon sok görcs van a hátamban, és el kéne mennem egyik ismerősünkhöz masszíroztatni. Erre meg:
 -Háát, nekem is van egy ismerősöm, aki nagyon jól tud masszírozni.. :DD
 - Oh, tényleg? Az jó.. :)))
 - Bizony. Majd beajánlak. :D Már írtam is egy e-mailt, nemsokára érkezik a válaszlevél. :P
 - Oké, én türelmes vagyok.. :DD
Aztán mindketten felnevettünk.
 - Hoppá. Már válaszolt is, és igen, szívesen megmasszíroz. :D
 - Add át neki, hogy örök hálám.. :P
Tehát elbolondoztunk. Aztán egy idő után már kezdtük érezni, hogy oda fog fagyni a sggünk a padhoz, ezért elindultunk még egy picit sétikálni. Én meg megkérdeztem, hogy még mindig úgy gondolja, hogy akarja ezt az egészet, vagy esetleg azáltal, hogy most személyesen is beszélünk, esetleg máshogy látja a dolgokat.. Erre azt a választ kaptam, hogy nem, abszolút ugyanúgy áll a dologhoz, ahogy ezidáig. Meg szeretné próbálni, mert szerinte már azért jóval érettebbek vagyunk, mint 3-4 éve, és jobban tudnánk kezelni egy-két helyzetet, esetleges problémát. Aztán visszakísért a mamámhoz, ott pedig rohadtul zavarban voltunk mind a ketten, mivel anno elhívott annak az írósulinak a felolvasóestjére, ahova járt, azután pedig ottaludtam a mamámnál.. ő pedig ugye elkísért. Hát ahogy az a filmekben lenni szokott, amint kidugtuk az orrunkat a felolvasóest helyszínéről, elkezdett szakadni az eső. Szenvedtünk egy félig törött, ócska esernyővel, amíg nem jött a villamos. Felszálltunk, és leültünk egymással szemben lévő két helyre. Rákönyökölt a térdére, és csak fürkészte az arcomat, én ugyanezt tettem. Közelebb hajolt, mutatójjával megérintette az állkapcsomat, feljebb emelve ezáltal a fejem, majd megcsókolt. Leszálltunk a villamosról, még hátravolt egy kis séta a mamámékig, és mire odaértünk, szarrá áztunk. Beálltunk a kapu alá, és ismét megcsókolt. Esküszöm, ugyanúgy nézett ki a történet, mint a romantikus filmekben. Elkééépesztően!! :D Nem hittem el. Na de akkor vissza a jelenbe. Amint már írtam, a mamámék kapujában eléggé zavarba jöttünk mind a ketten.. Valószínűleg az előbb leírt kis történet miatt. Beütöttem a kódot, ő pedig kinyitotta nekem az ajtót, tartotta, én beléptem rajta, ő pedig elkezdett integetni nekem.. de én nem hagytam :DD Megtartottam a kaput, és nyomtam az arcára két puszit. A második kicsit érzelmesebbre sikeredett a kelleténél, de hát mindegy. Tehát most itt tartunk.. :D Aztán majd meglátjuk, mi sül ki ebből az egészből. Nem igazán lenne ellenemre, ha nekifutnánk mégegyszer.. :/ :)